Képdömping, és gondolatok

Van egy adóságom még Lappföldről, a rénszarvasokról elfelejtettem föltenni pár képet. Gyorsan törlesztenék, íme.

Az elmúlt hónapban kétszer is voltam Helsinkiben, egy magyar gyülekezetnél prédikálni, Istentiszteletet tartani, sőt, külön püspöki engedéllyel, az úrvacsorai liturgiát és elvégezhettem, és kiszolgálhattam a bort és a kenyeret, hirdettem a bűnök bocsánatát. Olyan mély dolog ez, olyan komoly dolog ez, hogy mind a két esetben belecsuklott a hangom a liturgia szövegbe. Fantasztikus élmény volt. Arról nem is beszélve, hogy a gyülekezet nagyon aranyos volt. Egy ökumenikus gyülekezetről van szó (református, katolikus és evangélikus tagokkal), nincs igazi lelkészi vezetőjük, de mégis, egy egyesületté tömörültek, mert fontos nekik a magyarságuk és a hitük. Mondanom sem kell, hogy azonnal kibérelték a szívem egy szegletét. Olyannyira, hogy szívem szerint visszajönnék Helsinkibe dolgozni és mellette lelkészi szolgálatot végezni nekik. Ez okozott is némi rossz érzést bennem. Szeretem az országomat, szeretek magyar lenni, magyar vagyok, és büszke rá. Nem azért jönnék el otthonról, mert otthon nem lehet megélni, nem érdekel a pénz. Egyszerűen a beszűkült, buta, pesszimista magyar mentalítástól van elegem. Hogy állandóan csak a sírás megy, holott egy tök király kis ország lehetnénk. Mindenhol vannak anyagi problémák, mindenhol gyökerek a politikusok, és kicsiben, mindenki a maga életének gondnoka. Aztán kijöttem ide, ahol olyan drága az élet, hogy győzze az ember megfizetni. Ma vettem egy fél kiló kenyeret, 20 dkg vajat, egy ubit és 15 dkg sonkát és fizettem 7,10 €-t, vagyis majd 3000 Ft-ot. Sírunk a 350 Ft-os BKV-n? Helsinkiben 2,80 itt Joensuuban 3,10 €… 800-900 Ft. És nincs korlátlan bérlet, meg diákbérlet. 10 meg 20 alkalmas van, ami kicsivel olcsóbb. A vonat… 4 és fél óra Helsinki, 35 € a diák, 10.000 Ft. És az átlag fizetés sem sok. 1200-1400 € és iszonyatosan sok a rezsijük, mivel az év nagy részében sötét és hideg van. És mégis, oda tudnak figyelni ilyesmire, hogy szelektív hulladékgyűjtés, energiatakarékosság. Nem fűtik a lakást 30 fokra, ha fáznak, fölvesznek egy zoknit meg nadrágot. Mellette pedig olyannyira közvetlenek, annyira nyugodtak és békések, hogy szinte hihetetlen. Komolyan, nem láttam még mérges, hangos, vagy ideges finnt. Ok, tény, ha nem szólsz hozzájuk, tökre elvannak a maguk világában, nem igénylik a társaságot, olyanok, mint a növények, de ha megszólítod őket, akkor nagyon szívesen beszélgetnek veled, érdeklődnek, és segítenek. Bármiben. Úgy jöttem ki, hogy nem tudok angolul, most sem mondom azt, hogy tudok. Értem, ha beszélnek hozzám, és kb. megértetem magam. Egy konfliktusom sem volt még abból, hogy nincs közös kommunikációs csatorna. Sehol. Békésen megvárják, míg elnyökögöm, hogy mit szeretnék, vagy megismétlik, amit mondtak, ha megkérem őket. Otthon volt olyan, hogy vérzett az orrom, és egy pzs-t nem adtak az emberek. Na ez az, ami zavar otthon. Ülünk 100-an egy gödörben, ha egy ki szeretne mászni, a másik 99 visszarántja, illetve, hogy imádja a magyar sajnáltatni magát, és még annál is jobban szeret panaszkodni. Holott mindenünk meglehetne (nem milliók, mert nem az teszi boldoggá az embert), csak észre kéne venni, és azt mondani, hogy nem őrlődöm azon, amin nem tudok változtatni, hanem örülök annak, amim van, és élek annak, amin tudok változtatni.

Amúgy maga a város nem egy nagy szám. Kicsi, és szerintem nem szép. Építészetileg gondolom, bár a világ legszebb városából származom, szóval nehéz egy Budapesttel fölvenni a versenyt. De ne csak írjak róla, íme pár kép, de tényleg csak pár, mert kb. ennyit készítettem róla.

Aztán voltam Suomenlinna-n. Ez egy kis sziget Helsinkitől kb. 10 percre komppal. A két világháború ideje alatt ez volt az a sziget, ami védte a kikötőt. Na ez már nagyon szép volt, és azt mondják, hogy nyáron még szebb, de iszonyatosan fúj a tenger felől a szél, és piszok hideg volt egy-két helyen. Ám ha minden igaz, akkor nyáron visszajöhetek prédikálni, és akkor megnézem zöldben pompázva is a szigetet. Most csak havas képeket tudok mutatni nektek.

Ez a tenger, ilyen jeges volt, amikor a komppal mentünk át.

Will épp az északi híreket olvassa. Stílusosan jégre lett nyomtatva. :D Amúgy a víz felszíne nem azért síma, mert szélcsend volt, hanem mert be van fagyva.

Medal of Honor!

Ő Józsi, egy remek srác! Hölmö poika :)

Ezen a képen rajta vagyok, becs szó! :D A kép nyomokban Will-t tartalmaz. :D

A világon talán négy olyan templom van, ami egyben világítótorony is. Íme az egyik. A kerítés pedig ágyúcsövekből van. Tiszta Diablo feeling.

Ezen kívül voltam még Porvoo-ban is, egy kis városka Helsinkitől keletre. Tényleg kis városka, de egy nagyon szép tavaszi napot sikerült kifognunk. Egész nap, ragyogó napsütés volt. Hideg, de napos időnk volt. Józsival, Balázzsal és Godfredel. Godfred egy ghánai születésű amerikai srác. Komolyan akcentussal, de egy-két dolgot leszámítva elég jól értettem őt, és nagyon laza, meg barátságos volt. És egy csomó helyen kamerázott, és mindig kommentálta a felvételét. Ilyenekkel, hogy „és itt most a barátaim ülnek a padon, nagyon süt a nap, de kicsit fázik a kezem”. Vagy a kiállításon pl. „ezek nagyon szép alkotások, de én nem értek a művészetekhez”. :D Jó nap volt, íme pár kép.

A kedvencem... két ember az EU-ról beszélget... :D Én ezt a címet adtam a képnek.

Lángba borult Joensuu ege…

…és én hiába álltam a lángok alatt, mégis majd megfagytam. Vasárnap este 8-9 körül éppen futni indultam, annak rendje és módja szerint futócuccban. Amikor kiértem a ház elé, egy rakás ember volt kinn az utcán, és mind az eget bámulták. Fölnéztem én is és tudtam, ma ebből nem lesz futás. Eddigi kinn tartózkodásom alatt először volt highplusszos az aurora, és elég jól lehetett látni Jonesuuból is. Találkoztam Patrikkal, sétáltunk egyet, de nem sokat láttunk, így visszajöttünk. Ekkor kellett volna rendesen fölöltöznöm, de csak kabátig jutottam, meg a bringakulcsig, aztán tekertem a folyóhoz, mert ott kellően sötét van, és elég tágas, hogy mindent lehessen látni. Az erdőben, ahol lakom, kicsit nehéz megfigyelni a horizontot. :)

Ami a folyón fogadott, az leírhatatlan. Olyan volt, mintha lángolt volna az ég. Fehér, zöld és halvány pirosas-rózsaszín nyalábok lengtek jobbra-balra. Nem csak ott volt az égen, hanem szemmel láthatóan gyorsan mozgott, tényleg olyan volt, mint ha lángnyelvek lennének.
Egy fél óra után megérkezett egy kisebb csapat, majd utánuk egy másik srác is. Mivel az én fényképezőm semmit sem tudott lefotózni az égi színjátékból, így gyorsan megkértem az egyik csajt, hogy csináljon pár képet az én memóriakártyámmal. Azok sem lettek valami fényesek, így elkezdtem beszélgetni egy másik sráccal, aki szemmel láthatóan elég jó fotósnak tűnt, és a gépe sem volt rossz. Végül készített rólunk egy csoportképet, és ha megnézitek, megértitek, hogy nem volt túlzás azt írnom, hogy lángba borult az ég… Jelenleg email-ezem Ottoval (így hívják a fotós srácot), és remélem küld még pár képet az Auroráról.

Éljenek a lányok!

Ezzel a két képpel kívánok minden nőnek Boldog Nőnapot! Bocsánat, hogy nem írok sms-eket, de elég drága mulatság lenne, és elvileg mindenki ismeri a blogom, így el fog jutni az üzenet, ha ne ma, akkor kicsit később…

Stílusosan jégvirágos képet töltök föl, ha már Finnországban vagyok. : ) Az első kép egy google-s kép, a másik azonban saját gyártmány. Boldog Nőnapot lányok! : )

Lappföld képekben

Hazaértem! Részben kialudtam magam, és mint ígértem megpróbálok megmutatni nektek pár képet, abból a 200-ból, amit készítettem. Ezzel a busszal mentünk, vagyis ez a 2-es busz, én az 1-essel utaztam, de az ugyanígy nézett ki.

A következő képek Kemi-ben készültek a Snow Castle-ben.

Ő Lali, az egyik lakótársam volt.

Ez az alkotás nagyon állat volt. Rács mögött egy rab, de nézzétek csak! Az ajtó is meg volt csinálva jégből.

Angry Birds! Komolyan, a csapból is ez folyik. Láttam Saariselä-n Angry Birds Activity Park-ot. -.-

Persze elengedhetetlen egy kastély sárkány és kápolna nélkül.

Na és persze a hálószobák. A hátső falon az nem ablak, hanem lámpa. Így lehet látni, ha föl van kapcsolva.

És így lehet látni, ha le van kapcsolva, és csak a hangulatvilágítás ég.

Most nézem a képeimet, hogy a Santa Village-ről nem is csináltam, csak pár képet. Mondjuk annyira nem is voltak érdekesek a szuvenír boltok, meg a kajáldák. De a karácsonyfát lefotóztam. Nem egy New York-i karácsonyfa, de ez is különleges. Na meg itt a fenyőfák mind ilyen nagyon vékonyak, hiszen a hó súlya az összes ágat lefele nyomja.

És íme Saariselkä térképe. A fekete kis csík jelöli, ahol laktunk, az 1-es épülethez jártam le netezni, onnan szenvedtem föl az előző beírásomat, a 22-es a templom, arról még mutatok képet, a 17-es pedig a hegytető, ahol piszok hideg volt, és ahonnan indult a sí, meg a szánkópálya.

Ezt láttam az ágyamból, ha fölhúztam a redőnyt. El tudnám viselni az év 365 napján. : )

Fönn a hegyen, és a szánkópálya.

Ez pedig a szívszerelmem. A fatemplom. Nyitva volt, be lehetett menni, és amikor megláttam a hátsó falat, az oltár mögötti kilátást, a lélegzetem is elállt. Sajnos a kép nem adja vissza, azt a fantasztikus látványt, ahol a természet közelsége, Isten teremtett világának szépsége és a spirituális tér találkozik. Lenyűgöző. Ilyet akarok én is, vagyis, inkább itt szeretnék én is szolgálni. :D

Voltunk Norvégiában is, egy kis faluban, Bugoynes-ben, amit Bugines-nek ejtett a stuartunk. Volt pár megállónk, ahol lehetett pár képet lőni. Ez egy fjord partján készült. Az alsón látható, hogy a völgy bejáratánál már nincs befagyva a víz.

Óceánpart és a mérleghinta.

Ez Bugoynes. 250-300 ember lakja.

A szép napos, homokos óceánpart. Csak -10 a levegő, és +4-5 a víz hőmérséklete... :D Na de kit érdekel?

A végére pedig hagytam még két képet. Egyet az Auroráról, sajnos pénteken nagyon felhős volt már az ég, szóval akkor már nem láttunk sarki fényt, bár mellesleg megjegyzem, már nem voltunk olyan állapotban, hogy bármit is nagyon észlelhettünk volna belőle. Ennek oka az utolsó képen látható üvegek hiányzó tartalma. 3 liter vodka, fél liter Portoricoi rum, ami Hollandiában készült és whiskey íze volt, egy 0,75-ös Gin és jó pár doboz sör, vagy az én esetemben Long Drink. Utoljára totyis koromban ment ennyire nehezen a járás. :D Írtam is az esetről, egy kis írást, de józanul visszaolvasva annyira nem publikus… Meg néhol én magam sem értem saját magam. A lényeg, hogy kártyáztunk, és eleinte csak a vesztesnek, aztán már szinte mindenkinek mindenért innia kellett egy feles vodkát, vagy amikor az elfogyott, akkor épp azt, ami a legközelebb volt hozzá. Hülye egy játék, de jó volt a hangulat, és a társaság. Íme róluk is egy kép. Nevek balról jobbra haladva: (Joao, Lajos alias Lali, Arthur, Cyrielle, Juliane. Sajnos Benoit nincs a képen, éppen másfele bóklászott a lakásban.)